Aznap du.-tán úgy döntöttem, hogy keresek egy lakást a közelben. Bill ragaszkodott hozzá, hogy maradjak náluk, de nem igazán akartam a szülei házában tétlenkedni, elvégre gondolom ők sem örülnének, ha állandóan ott lennék. Tehát abban maradtuk, hogy amíg nem találok lakást, addig Laráéknál maradok. Lara bejárta velem az egész környéket, de biztons helyet nem találtuk. Két lakás volt ami tetszett, de a tulaj azt mondta, hogy 1-2 nap múlva hívjam fel. Úgyh addig marad Lara.
-És mikor akarjátok elmondani az emberiségnek?
-Emberiség? Ez aranyos…-mosolyogtam.-Szeretném minnél hamarabb, jobb lenne túl esni rajta.
-Jézusom, el sem hiszem, hogy babád lesz. Milyen érzés?
-Hát még semmilyen. Nem érzek úgy semmit. Persze ez az egész jó érzéssel tölt el, de a testemben nem veszek észre még változást.
-Nyugi majd fogsz, amikor már akkora leszel mint egy mamut és egész nap csak fekszel és vizesednek a lábaid meg…-közbe szóltam.-Jó, jó elég volt, nézzük inkább a pozitív dolgokat. Oké??
-Mindegy, de ugye lehetek a keresztanyja? Lécci, lécci, lécci..
-Jól van Lara, lehetsz, csak nyugodj meg!
Larával hazakocsikáztunk, eléggé kifárasztott ez a nap. Otthon segítettünk kipakolni Deborának a cuccokat.
-Kérdezhetek vmit?-nézett rám Debora.
-Persze…
-Tudod ez a váratlan ideutazás, sürgős beszéd Billel, hányás. Nem lehet, hogy te nem a mielőbbi találkozás miatt utaztál ilyen hamar ide, hanem más miatt?
-Öhhm, mire akarsz kilyukadni?
-Hát, hogy babát vársz?
-Mi??
-Elnézést, ha tévedek, de minden előjel arra utal.
-Hát nem tévedsz. Télleg babát várok. Csak még senki nem tud róla. Vagyis kevesen. Lara, Bill és mostmár te is.
-Akkor jól megéreztem. És milyen érzés tudni, hogy hamarosan teljesen megváltozik az életed?
-Hát örülök meg minden, de még annyira fel sem fogtam a dolgokat.
-Értem.-hirtelen megszólalt a telefon.-Hagyd majd felveszem.-Debi.-Oké, akkor én felmegyek Larához.-válaszoltam. Mielőtt a 4. lépcsőfokra léptem Debora szólt, hogy engem keresnek.
-Bill az!
-Ja oké!-átvettem a telefont, Debora pedig folytatta a pakolást.
-Szia Bill!
-Na beszéltem anyáékkal, rendelünk kínait és akkor ma bejelentjük.
-Mi? Tessék? Hééh én fel sem készültem, ne már ilyen hamar.
-Sajnálom, már lezsíroztam. Fél 8-ra várunk. Szeretlek, helló!-majd lecsapta a telefont.
-Bill, Bill!!! Én úgy megverlek.-mondtam dühösen a telefonba.
Ránéztem az órára és láttam, hogy 7:04-van. Gyorsan összekapkodtam magam, hogy időben odaérjek. Beszóltam Larának, hogy hova megyek, majd fogtam a táskám és elviharoztam. Egy-két percet késtem, de nem nagy ügy. Bill kint volt a ház előtt és ült a lépcsőn.
-Na szia baby! Mizus? Jaj hadd adjak egy hatalmas puszit.-odametem Billhez és szószerint megcsókoltam.
-Látom, jó hatással van rád a terhesség.
-Ugye, csak úgy düledeznek bennem a boldogsághormonok.
-Na gyere édesem és osszuk meg a családdal a jó hírt.
Mind ketten mély lélegzetet vettünk, majd besétáltunk a házba. Tom kedvesen, puszival üdvözölt. Simone és Gordon is aranyos volt velem. Neki láttunk enni. Nekem egy-két falat ment csak le a torkomon.
-És mondd csak Cami, mi az oka ennek a váratlan ideutazásnak?
-Hát…ez miatt akartuk Billel ezt a vacsorát összehozni.
-Tudjátok kiderült, hogy Cami…Cami kisbabát vár.
-Ez komoly?-nézett ránk Tom elég meglepődött arccal.
-Igen. Tudom, hogy ez mindenkit váratlanul ért, higyjétek el én sem terveztem, hogy 19 évesen anya leszek, de ezt hozta a sors én pedig erős leszek és igenis jó anyukája leszek a gyerekemnek.
-Hát el sem hiszem, hogy nagymama leszek.-szólalt meg Simone.-Tudtam, hogy egyszer eljön ez a nap is, dehogy ilyen hamar. Mindenesetre én gratulálok és el fogom látni a nagymama teendőimet.
-Én is gratulálok!-állt fel Gordon, majd megölelte Billt és engem is.
Tom csak ült az asztalnál és nem szólt semmit. Úgy jött ki ez az egész, hogy cseppet sem örül ennek az egésznek. Picivel később fogta magát, és bement a szobájába.
-Ennek meg mi a baja?-kérdezte Bill anyukájától.
-Fogalmam nincs, eddig semmi baja nem volt.
-Megyek és beszélek vele.-kiálltott fel Bill.
-Ne, majd én.-vágtam közbe, mielőtt Bill elindult volna. Bekopogtam Tomhoz, majd beléptem a szobába. Tom kezében egy maci volt. Ült a számítógép előtt, böngészett valamit, közben fogta a macit. Közelebb mentem, majd leültem az ágya szélére.
-Miért jöttél be?-kérdezte gúnyos hangon.
-Mert látom, hogy valami bajod van. Mi van?
-Semmi…
-Jaj Tom, tudom, hogy vmi van. Nyugodtan elmondhatod.-eközben Bill is bejött a szobába.
-Igen, tudod van bajom. És a baj az te vagy.
-Mi?-néztem rá kikerekedett szemekkel.
-Nincs mi, tudod felbukkantál Bill életébe, és azt hiszed, hogy minden úgy lesz ahogy te akarod. Megszerezted, most gyereket szülsz neki, hogy örökre magadhoz láncolhasd, majd feleségül veteted magad és boldogan élsz, tudva, hogy lesz valaki aki eltart téged, meg a gyereked.
-Ez nem igaz…-válaszoltam.
-Jaj nem kell tagadnod. Túl jól ismerlek ehhez.
-Na fejezd be Tom, jó?-szólt közbe Bill felháborodottan.
-Ne, hagyd csak. Tudod Tom, egyáltalán nem ismersz engem. Mert ha ismernél, akkor nem mondanál ilyeneket. És gondolj amit akarsz, de ne vádolj meg alaptalanul, mert ezt nem tűröm el. És nem fogok magyarázkodni neked, mert nem vagyok köteles. Egyszerűen féltékeny vagy, hogy elveszítheted az ikertestvéred szeretetét, azzal, hogy talán közös életünk lesz. Talán egy kicsit magadba is kéne nézned, mielőtt megvádolsz másokat. Mindegy, én elmegyek. Sziasztok!-ezzel kimentem, becsapva magam után az ajtót. Borzasztóan rosszul esett az amit Tom mondott. Nem értem, hogy honnan szedett ilyeneket.
-Mi ütött beléd Tom?-förmedt rá Bill.
-Nem tudom…ne haragudj, csak nekem ez túl sok. Gyereked neked, még magadat se tudod ellátni, minek neked gyerek?!
-Képzeld én sem így terveztem, de ez van. És nem fogok megfutamodni. Közöm van ahhoz a babához. Szerintem bocsánatot kellene kérned Camitól, mert olyanokkal vádoltad meg, amik egyáltalán nem igazak…
Légyszi kommikat, hogy hogy tetszik mert az előző részben nem halmoztatok el vmi sok véleménnyel. J