Mikor felébredtem ijedt és félelemmel teli szempárokat láttam. Nem tudtam, hogy pontosan mi történt, mert nem igazán emlékeztem semmire, csak arra, hogy valaki elkap. Nos az a valaki Tom volt.

-Jól vagy?-kérdezte Bill, aki leült a kanapé szélére.

-Háát...fogjuk rá, de rettenetesen szédülök.-feleltem félig eszméletlenül.

-Látod, megmondtam, hogy rosszul nézel ki, már akkor volt valami, amikor átjöttél. Szokott ilyen lenni veled?-kérdezte aggódva

-Nem, eddig kb. 2x ájultam el. Mármint 17 év alatt. Lehet, hogy fáradt vagyok, nem tudom, de majd jobban leszek.

-Nem, el viszlek az orvoshoz. Lehet, hogy valami komoly bajod van...-mondta Bill, láttam a szemében az aggódást és a félelmet.

-Jaj Bill, nem kell ilyen komolyan venni, semmi bajom, csak biztos a hőségtől ájultam el, télleg...

-Nem érdekel, elviszlek, és nem is próbálj lebeszélni róla.

Sajnos Billel nem lehetett beszélni, úgy tűnik ha valamit a fejébe vesz, senki és semmi nem változtathatja meg a döntését. Miután picit jobban lettem Bill elcipelt az orvoshoz. Úgy 1,5 órát vártunk...igen, nem megy ez ilyen könnyen. Az utolsó percekben, már annyira ideges voltam, meg untam a várakozást, felpattantam és indultam volna kifelé...

-Állj csak meg!-parancsolt rám Bill

-Bill hagyd már abba...itt ülünk másfél órája mint két hülye, és semmi sem történik, unom, majd eljövök holnap.

-Cami szó sem lehet róla! Nézd az a nő bemegy és te jössz. Légy türelmes!

Bill visszarángatott a székhez. Nem tudom mit csinál ekkora ügyet belőle...csak elájultam, semmi több. Mindegy, hiába ellenkeztem bevitt az orvoshoz. A doktor megvizsgált és elvégzett egy gyors vérvételt. Az eredmény csak holnapután érkezik meg. Nah aggódhatok ezért is. Miután "kiszívták a vérem" gyorsan hazamentünk. Lara meghívta Tomot és Billt vacsorázni. Nem értettem miért van 7 személyre terítve. Gondoltam kiváncsiskodom egy picit.

-Debora, kérdezhetek valamit? Miért van 7 emberkére terítve, ha 6-an vagyunk?

-Nos az meglepetés...egy ismerősöd az országban tartózkodik, felhívott téged, de pont nem voltál itthon, gondoltam meghívom vacsorára.

-Ohh, meglepi, imádom a meglepetéseket.

Persze, azért megkérdeztem Larát, hogy tud e erről a dologról bármit is. Kihívtam a lépcső mögé és kifaggattam.

-Tudsz valamit erről a "meglepiről" valamit?

-Nem, és nem tudom anya mit tervezhet, de engem is kiváncsivá tett.

Nah ha Lara sem tud semmit, az már csoda. Visszamentünk az asztalhoz. Debora feltálalta a vacsorát. Alig 10 perc múlva csengettek. Igen, a nagy "meglepetés". Lara ajtót nyitott. Amikor megláttam azt az ismerőst, azt hittem földhöz vágom magam. Nagy mosollyal köszönt, közelebb jött és szájon csókolt. Köpni-nyelni nem tudtam. Bill meredten nézett ránk. Ellöktem magamtól a srácot.

-Bill megmagyarázom!-mondtam

-Nah arra nagyon kiváncsi vagyok! Mondd csak ki ez a srác?

-Én ki vagyok?? Nos drága barátom én Caminak vagyok a szerelme, Benjamin.

-Mi?-Bill arca teljesen elsápadt.

-Igen, és te ki vagy?-Benjamin

-Én? Sajnos már magam sem tudom...-felelte.-Asszem én megyek, fáradt vagyok. További jó estét, viszlát, sziasztok!-Bill kifele menet rám nézett. Annyira szomorú volt...nem tudtam mit tegyek...utána akartam menni, de valahogy még sem ment. Az este egy nagy nulla volt. Idegesített ez az egész. Elmentem sétálni és eltöprengtem a dolgokon. Egy közeli parkban leültem a padra és elmélkedtem. Picivel később valaki mellém ült. Az a valaki Bill volt...

-Szia!-köszönt és leült mellém

-Olyan hülye vagyok! Teljesen összekevertelek. Azt gondolod, hogy egy álnok liba vagyok, aki egyszerre két vasat tart a tűzben. Pedig ez nem igaz.

-De ki ez a Benjamin?

-Ő a volt barátom...szóval szakítottam vele, de nem fogja fel. Mindenkinek azt mondja, hogy a bnője vagyok...

-De akkor miért nem mondtad, hogy a srác hazudik?

-Mert félek...-mondtam, és elkezdtem sírni.

Bill magához ölelt és megpróbált vígasztalni.

-De mitől félsz?-kérdezte

-Nem merem elmondani, ezt soha senkinek nem mondtam még el...

-Cami, bennem megbízhatsz, hátha tudok segíteni. Mondd el, nyugodtan...

Vettem egy mély levegőt és szipogva belekezdtem a mondókámba.

-Szóval Benjaminnal még az általános suliban találkoztam, tök kicsik voltunk, vagyis csak én, mert ő már gimis volt, az ált. és a gimi egy sulirészhez tartozott, Lara egyik ismerősének volt az bátyja.  Elbeszélgettünk, meg úgy tökre elvoltunk. Aztán beleszerettem. Elkezdtünk járni. Tök boldog voltam, azt hittem 12 évesen megtaláltam a "nagy ő-t". De aztán egy buliban rá két évre, vagyis mikor 14 éves voltam, összefeküdt egy csajjal. Szakítani akartam vele, de...mikor felhoztam neki a témát, megütött...-újból elsírtam magam.-Tehát, pofon vágott...és...aztán...ne haragudj, de képtelen vagyok beszélni róla.

-Cami, mi történt aztán? Mondd el!-Bill

-Aztán...szóval...megerőszakolt...-nem bírtam tovább, elkezdtem zokogni. Senkinek sem hoztam fel ezt a dolgot, és most megin fáj. Újból az van előttem, amit akkor átéltem.

-Cami, annyira sajnálom...de esküszöm, hogy ezt nem fogom hagyni, meg fogja bánni, hogy így mert veled bánni, erre szavamat adom.-Bill nagyon komolynak tűnt. Féltem, hogy mi lesz ebből az egészből, de nagyon...

Nah, megin alkottam. Várom a kommenteket! cupp