-Jesszus Cami, rád sem ismerek, mikor találkoztunk utoljára, 2-3 éve?

-Hát nem tudom, de az biztos, hogy régen volt. Mi újság veled? Mi dolgod Párizsban?-kérdeztem meglepetten.

-Nyaralok…a barátnőmmel vagyok. És te?-közben megérkezett Grégory, aki már nagyon hiányolt engem.-Látom te sem egyedül érkeztél…

-Ohh nem..félreérted. Ő egy nagyon jó barátom…Grégory ő egy régi barátom.

-Pontosabban a volt barátja…örvendek Fernando Sanz.

-Most lebuktam…itt a névjegykártyám, esetleg ha lenne kedved beszélgetni, akkor hívj.

-Meddig maradsz Párizsban?

-Max egy hét…

-Rendben, mindenképpen felkereslek. Na sziasztok!

Na hát kikkel futok össze a nagy világban. Pont Párizsban a volt barátommal…mik vannak. Komolyan rá nem számítottam. Nagyon szívesen beszélgettem volna még vele, de hát menni kellett.

-Ő a volt barátod?-kérdezte Grégory, miközben beszálltunk az autóba.

-Igen…nagyon szerettük egymást…még 7.-ben jöttünk össze, és egész sokáig együtt voltunk.

-És mi volt a szakítás oka?

-A karrier. Fernando nagyon jól focizik, mint ahogy a spanyolok ugye, és pici kora óta a labda volt az élete, tehetségére persze hamar felfigyeltek, és sajnos elköltözött Angliába. Imádtuk egymást, de télleg. Hatalmas szerelem volt, de vége lett. Megígérte, hogy azzal, hogy elköltözik semmi sem volt változni. De persze nem így lett. A telefonbeszélgetések egyre ritkábbak lettek, folyton utazgatott, komoly meccsei voltak, én pedig a suli miatt nem lehettem vele. Hát ennyi a mi történetünk.

-És ha azt mondaná, hogy kezdjétek újra, belemennél?

-Nem…mert nekem itt van Bill. Imádom őt és túl sok mindenen mentünk már keresztül együtt, mintsem, hogy ezt csak úgy a szemétbe dobjam.

-Jól van…nem kérdezősködöm, bár a cél, hogy még jobban megismerjelek…jó irányba haladunk.

-Az biztos.-mosolyogtam rá huncutul.

Hát ebben a pár napban minden nevezetességet bejártunk. Eiffel-torony, Louvre, Notre Dame, és persze minden zeget-zugot. Hamar elment ez az egy hét. Sajnos Fernando-val nem sikerült összehozni a találkozót, de megígérte, hogy ha Németországban jár, feltétlenül benéz hozzám. Hát ajánlom is neki. Nos hát már pakoltam…hazafelé készülődve. Grégory kivitt a repülőtérre, otthon pedig Lara várt rám. Miután leszálltam a gépről és bementem a váróba, Larát pillantottam meg. Intettem neki, majd indultunk haza.

-Na mesélj milyen volt?

-Nagyon jó, hallod annyira szép város, egyszer neked is el kell menned oda! Nem csalódnál az biztos.

-Örülök, hogy jól érezted magad.

-Igazad van, ezek az utazások télleg kikapcsolnak. Ja nem fogod kitalálni kivel találkoztam Párizsban?

-Kivel? Ne csigázz!!

-Fernandoval..

-Azzal a Fernandoval?

-Nem a pék fiával, bazz Lara ne szenvedj már..-Na tehát azzal a Fernandoval.

-És mi volt? Beszéltetek?

-Hát keveset. Úgy volt, hogy találkozunk, de nem jött össze. De ha Németországban jár, azt mondta beugrik.

-Ezek az ígérgetések sosem jönnek be, ezt te is tudod.

-Persze, hogy tudom…de ejtsük a témát…

-Héhééh…Cami…ugye nem?

-Mi nem?

-Cami 1000 éve ismerlek…valami felizzott benned?

-Semmi Lara…miket gondolsz…

-Jajj Cami, kit akarsz becsapni…látom rajtad…

-Jó hát csak eszembe jutottak a régi dolgok…a teázások, a DVD-zések, forró nyári madridi éjszakák…ő volt életem első nagy szerelme. És most, hogy újra találkoztunk, megmozdult bennem valami…de nem fontos…ez régi történet, szép volt, jó  volt, de már vége…na ma mit csinálunk?-próbáltam terelni a témát, mert eléggé zavarba hozott. Otthon hatalmas ebéd várt, de sajnos anya már nem lehetett ott, mert a munkája miatt haza kellett utaznia. Kipakoltam, majd Larával elmentünk strandra. Útközben megszólalt a telefonom…

-Szia édesem!

-Bill, szia! De jó hallani a hangod, már annyira hiányzol.

-Te is nekem, úgy szeretnélek már látni. Hogy telt a kiruccanás?

-Jól, nagyon…marha jól éreztem magam. És ott minden rendben?

-Igen, most épp javában próbálunk, mert este koncert lesz, de üdvözölnek a srácok.

-Én is puszilom őket, mi épp Larával strandra megyünk. Na jó leteszem, legyetek rosszak, és egy kalappal a koncerthez…szeretlek…

-Én imádlak…szia!

A strandra kicsit messzebb volt az út, mint amire számítottam, de végül is 1 óra alatt odaértünk. Nem nagyon szeretek fürdeni menni, de ez kivételesen jól esett ebben a hőségben. Hazafele menet ismét megszólalt a telefonom.

-Szia! Fernando vagyok!

-Szia! Hát te?

-Épp Németországban vagyok, lenne kedved beszélgetni?

-Nocsak, ilyen hamar váltogatod az országokat?

-Ha találkozni akarok egy régi ismerősömmel, akkor miért ne?

-Jól van tőlem mehetünk, mikor?

-Ma este, vacsi Hamburgban?

-Rendben…akkor tudok egy jó helyet, Cornelia Poletto, Hamburg szívében, meg fogod találni. Ott találkozunk fél 8-kor!

-Remek, várlak! Na szija!

Letettem a telefont, és vigyorgó arccal ültem az autóban. Lara persze tudni akarta, hogy mi van…

-Találkozom Fernandoval-jelentettem be.

-Mondd csak, biztos, hogy jó ötlet ez?

-Miért? Nincs abban semmi, ha találkozok egy régi ismerősömmel…

-Na igen, abban nem is lenne, csak éppen ez a „régi ismerős” életed első nagy szerelme. És nem azért lett vége, mert meguntátok egymást, hanem mert elválasztott a távolság.

-Akkor is…már mindketten új társra találtunk..és nem lesz semmi..nem vagyok hülye..

Nem hallgattam Larára, elvégre mi rossz van abban, ha találkozok egy régi barátommal. Miután hazamentem még gyorsan letusoltam, felöltöztem és indultam is a fél 8-as találkozóra. Mikor odaértem, Fernando már az étterem bejáratánál várt egy szál rózsával.

-Szia! Tessék ezt neked hoztam…-majd átadta és megpuszilt.

-Köszönöm! Menjünk be, azt hiszem.

A foglalást még otthon elintéztem, így már csak el kellett foglalni a helyet.

-És miért utaztál ilyen sürgősen Németországba? Egy hete még Párizsban sütetted a lábad, nem de bár?

-Igen, de mivel nem találkoztunk, ezért gondoltam eljövök és meglátogatlak.

-Miattam jöttél ide?-kérdeztem picit megilletődve.

-Muszáj beszélgetni egy régi személyjel, aki…mindegy…semmi…és hogy megy az életed?

-Hát…elég zűrősen…most mindent meséljek el?

-Van időnk…nem?

-Na jó…de röviden…nos hát, miután mi szakítottunk nem sokkal utána eljöttem nyárra Laráékhoz, mert ugye ideköltöztek. Itt megismerkedtem egy sráccal, nem tudom Tokio Hotel, rémlik?

-Jajah, valamennyire ismerem őket…

-Na tehát az énekessel. És vele jártam. De miután hazamentem, megszakadt a kapcsolat…

-Ismerős…-szólt közbe Nando.

-Majd karácsonykor újra találkoztunk és kisebb huza-vona után újból összejöttünk. Azóta együtt vagyunk. Terhes is voltam, de sajnos egy súlyos lövés miatt elvesztettem a babát…

-Jézusom, és ez mikor történt?

-Kb. két hónapja…Bill egyik őrült rajongója lőtt has tájékon. Két hétig feküdtem az intenzíven..asszem 5 hétig voltam kórházban. Ha majd babát akarok, nagyon vigyáznom kell, mert két évvel ezelőtt is kórházban voltam 5 hétig, mert megvertek az utcán. Bill tesója talált rám…

-Úristen…mik történtek veled! És jól vagy?

-Most igen…természetesen nagyon oda kell magamra figyelnem, a hasam még érzékeny, de mindig fogom érezni a verés és lövés nyomait. Na de hagyjuk az én történetemet, veled mi minden történt?

-Hát egy elég komoly csapathoz szerződtem Angliában. Azóta az időm nagy részét ott töltöm, de sokat megyek haza Spanyolországba. Van bnőm…aki nem angol, hanem spanyol.-mosolygott.

-Tehát révbe ért az életed…mit akarsz 20 évesen elismert focista vagy és még barátnőd is van.

-Még nem vagyok 20.

-Tudom október 14-én leszel.

-Még emlékszel?

-Persze…vacsi után elmehetnénk a kikötőbe sétálni.

-Rendben.

Természetesen vacsora közben sem maradtak el a múltbeli események. Vicces nyaralások, az együtt töltött idő. Miután befejeztük elmentünk a kikötőbe. Sétálgattunk, és beszélgettünk. Aztán leültünk egy padra. Csak néztük a hullámzó vizet. Majd ránéztem az órámra, fél 12-t mutatott, gondoltam ideje lenne menni. Nando elkísért a kocsihoz, majd mikor megpusziltam szájon csókolt.

-Ne kérlek..-löktem el magamtól.

-Ne haragudj csak egy kicsit olyan volt, mint régen. Sajnálom.

-De már semmi sem olyan, mint régen. Mind ketten új társra találtunk, és én szeretem a páromat, úgyh kérlek ezt fejezzük be. Barátokként váltunk el, azt hiszem, hát maradjunk is azok. Oké?

-Persze…én azt hiszem holnap megyek haza, Spanyolországba picit a családhoz. Remélem még majd összehoz minket a sors, neked pedig sok sikert és erőt a továbbiakhoz.

-Köszönöm, szintén. Na szia! Jó éjszakát!-adtam neki egy puszit, majd beszálltam az autóba és elhajtottam. Ahogy visszanéztem Fernando még ott állt és nézett utánam, majd eltűnt az est sötétjében…

Új rész, picit hosszú lett, de remélem tetszik. Addig is böngésszétek az oldalam: www.19billundtom89.gportal.hu cupp