Legszívessebben Billt képen töröltem volna, amiért olyan sokat hisz magáról. A kérdésre nem válaszoltam, csak kilökdöstem az ajtón, ő pedig sunyi mosollyal kiment. (Vagyis miuszáj volt kimennie, ugye) Miután kizavartam, leültem az ágyra és azon az egy kérdésen gondolkodtam, amit Bill mondott…igazából én sem tudom megmondani, hogy miért hordom még mindig a nyakláncot…talán…hirtelen kopogtak az ajtón.
-Bill ha te vagy, akkor el is mehetsz.
-Nem, nem Bill vagyok, ő elment…tudod Lara…-kiabált az ajtó túloldaláról.
-Jah, gyere be!-kinyitotta az ajtót és leült az ágyra, mellém.
-Kössz amúgy, hogy beengedsz a saját szobámba. Nah mesélj!!! Mi volt Billel?
-Mi lett volna? Okoskodott aztán meguntam és elment. Ennyi!
-Jaj Cami ne játszd itt az eszed, biztos olyat mondott vagy kérdezett, amiben tudod hogy igaza van…és te ezt nem szereted…
-Köszönöm, ez jól esett. Különben meg ő mindig azt hiszi, hogy igaza van…szóval…
A beszélgetésünket megszakította anya kiabálása. Szólt, hogy ajándékozás. A hír hallatán azonnal lerohantunk a lépcsőn. Már mindenki a nappaliban volt. Álltak a fa mellett és csak ránk vártak…mindenki megkapta a maga ajándékát, majd leültünk beszélgetni.
-Jah…-szólalt meg anya.-Jut is eszembe, ez a tied Camim, csak elfelejtettem odaadni.
-Mi ez?-kérdeztem, amikor egy dobozt adott nekem anya.
-Ezt nem tőlünk kapod…egy kedves személy adta nekem, hogy továbbítsam…
A szívem ezerrel kezdett kalapálni. Igazából sejtettem, hogy ki lehet az, és azt akartam, hogy tényleg ő legyen, de aztán meg egy fura érzés kerülgetett, mégpedig, hogy nem érdekel a dolog. Mindenesetre felvittem a szobába és letettem az ágyra. Mielőtt kimentem volna, hatalmas kíváncsiság kapott el…kiakartam nyitni a csomagot, meg nem is…már a kilincsen volt a kezem…visszafordultam és úgy döntöttem, hogy kinyitom. Szakítottam a papírt és alig vártam, hogy meglássam mi van a dobozban. Amikor kibontottam olyan érdekes érzés kapott el…a csomagban egy csomó fénykép volt, a 2 évvel ezelőtti nyaralásomról, amikor Billel elmentünk a vidámparkba, az állatkertbe és elmentünk vacsorázni a kikötőbe. Volt benne egy maci, amit még azért adtam Billnek, hogy örökre együtt legyünk és mindig emlékezzen rám. Volt még benne egy levél is…kinyitottam és elkezdtem hangosan olvasni.
Kedves Cami!
Tudod azért adtam neked ezt az ajándékot, hogy eszedbe jussanak azok a csodálatos hetek amiket együtt töltöttünk…tudom, hogy nincs éppen minden rendben, és nagyon sok dolog történt velünk azóta. De én még ugyanazt érzem, mint amikor megismertelek. Ez a két év alatt rengetegszer nézegettem ezeket a képeket…a maci mindig az ágyamban volt, és a koncertek, turné alatt és folyton velem volt. Ez lett a kabalám…Sajnálom, hogy ilyen bunkó voltam és hagytam, hogy ez történjen velünk…mindegy, ha gondolod nyugodtan tépd össze a képeket, a macit dobd ki a kukába…ebbe nem szólhatok bele. Azért amikor ezt megteszed gondolj rám…vagyis ránk…
Amikor ezt elolvastam ki tört belőlem a sírás. A képeket és macit nézve minden apró részlet eszembe jutott ami azon a nyáron történt. Olyan rosszul éreztem magam.Tudtam, hogy ha ez lesz, akkor én belehalok. Úgy döntöttem, hogy visszaadom az ajándékot Billnek. Gyorsan összeszedtem magam, aputól elkértem a kocsit és elhajtottam. Billék ajtaja előtt vettem egy mély levegőt és megnyomtam a csengőt. Fél perc múlva kinyitódott az ajtó…
-Szia!-köszönt Tom.
-Öhhm…hello! Bocsi, hogy így Szenteste zavarlak titeket, de Bill itthon van?
-Semmi baj…ahha, itthon. Gyere be!
-Biztos nem zavarok?-kérdeztem.
-Jaj dehogyis, gyere…
Beköszöntem a szülőknek, meg Boldog Karácsonyt kívántam. Közben Bill vágtatott ki a szobából és kissé meglepődött fejet vágott, hogy ott vagyok.
-Uhh…szia! Hallottam hogy csengetnek, és amilyen kíváncsi vagyok muszáj volt kijönnöm. Bár meg kell modanom, hogy mindenkire számítottam, csak rád nem.
-Kicsit hülyén érzem magam, hogy így Szenteste zavarlak titeket, de beszélnünk kell.
-Oké, menjünk be sztem.-Bill illedelmesen előre engedett és bementünk. Belépve a szobába, ahol annyi minden történt (ne tessék rosszra gondolni), kicsit zavarba jöttem.
-Visszahoztam az ajándékod. Nem fogom kidobni, elvégre ez a tied…
-Nem, ez a tied is…elvégre minden együtt történt.
-Igen de a maci a tied…Elolvastam a leveled, és bekell valljam el sírtam magam. Eszembe jutott minden, amit együtt átéltünk és olyan szomorú lettem.
-Sajnálom, hogy annyi szomorúságot okoztam…esküszöm soha nem bántanám meg szándékosan azt akit a világon a legjobban szeretek. Komolyan mondom…
-Tessék? Még mindig szeretsz?-kérdeztem.
-Soha nem tudtalak kiverni a fejemből, de mindig közbejött vmi. Amikor épp azon voltam, hogy felhívjalak, akkor vagy koncertre, vagy interjúra esetleg fotózásra kellett mennünk. Amikor volt egy kis szabadidőm, akkor vagy azon gondolkodtam, hogy mennyi minden történt velem, vagy aludtam. És eltelt röpke két év…
-Értem…mindegy, csak azért jöttem, hogy visszadjam az ajándékot. Elvégre ez a tied…Megyek is…kikísérsz?
-Öhhm…persze…
Bill szomorú tekintettel nézett rám. Kikísért az ajtón, én pedig előre nézve, mint a ló igyekeztem a kocsi felé…amikor már nyitni akartam Bill utánam szaladt…
-Cami várj! Muszáj csinálni valamit, mert nem bírom ezt tovább. Amióta felbukkantál újra az életemben csak rád gondolok. Mindenről te jutsz az eszembe. Még a kakaóról is…-mosoly szaladt a számra.-Annyira sajnálom, hogy hagytam, hogy a szerelmünk eltűnjön.
-Bill sztem menj be, meg fogsz fázni pólóban.
-Nem érdekel…akár meg is halok, csak lássam, hogy nem haragszol rám.
-Úgy igazából sose tudnék rád sztem haragudni. És nem tűnt el a szerelmünk. Ha eltűnt volna, akkor nem lennék itt.
-Ugye meg tudsz nekem bocsátani?-nézett rám cuki-boci szemekkel. Közel mentem hozzá és a fülébe súgtam: S.Z.E.R.E.T.L.E.K.-ennyi kellett ahhoz, hogy újra a karjaiba érezzem magam és boldog legyek, tudván hogy Karácsony van és minden olyan tökéletes…
