Másnap már reggel, kb. fél 8-kor átmentem Laráékhoz. Muszáj volt valakivel beszélnem, akinek elmondhassam a bánatom. Lara még nem kelt fel, de Debora pont akkor vitte ki a szemetet, amikor odaértem. Behívott és megkínált reggelivel. Nem telt el 10 perc, Lara kómás arccal battyogott le a lépcsőn. Kicsit meglepődött, hogy mit is akarok „hajnali” ¾ 8-kor”. Debora elment dolgozni, mi pedig addig beszélgettünk.
-Baj van? Mert nem szoktál te csak így „hajnalok-hajnalán” beállítani!
-Tudom, de muszáj valakivel beszélnem. Tegnap szakítottunk Billel.
-Mivan??
-Igen…tudod mondtam, hogy valami nem oké köztünk, megbeszéltük és úgy döntöttünk, hogy legyen vége.
-És a levél?
-Jaj ne is mondd.
-Jesszus mi van?
-Tegnap Bill elolvasta, de nem mondott semmit, azt mondta, hogy nem fontos. De ott hagyta és elolvastam.
-És mi volt benne? Jajj Cami miért kell mindent harapófogóval kihúzni belőled?
-Mondjuk, hanem dumálnál bele minden mondatomba, akkor eltudnám mondani.
-Jó bocs, na.
-Billnek van egy gyereke.
-Tessék??-nézett rám Lara döbbent arckifejezéssel.
-Igen, gondolom vmi egyéjszakás kaland, amikor különmentünk. A kölök majdnem 2 éves. És tudod, hogy milyen rossz? Mert Billel tökre vártuk a kis pockot, és nem sikerült a dolog. Erre ez a csaj, feltűnik a semmiből és bejelenti, hogy Billnek gyereke van.
-Lehet, hogy nem is az övé, és csak kitalálja.
-Nem hiszem, akkor Bill fel lett volna háborodva. De nem volt…fogta a fejét és bámult maga elé. És biztosan történt valami, a levélből ítélve. De el akarok menni a csajhoz.
-Jajj Cami, ne csinálj botrányt!
-Nem balhézni, csak úgy.
-Minek? Hogy neked még szarabb legyen?
-Nem lesz szar, nem érdekel. Úgyis elmegyek, nem fogsz megállítani.
Nem szeretem, ha meg akarják mondani, hogy mit csináljak. Úgyis el fogok menni. Mikor hazafele indultam, persze, hogy pont Tom és Bill jöttek drága barátnőmhöz.
-Helló csaj!-köszönt nekem Tom, majd megpuszilt. –Lara bent van?
-Ahham.
-Délután mit csinálsz?
-Még nem tudom…
-Ha van kedved gyere át.
-Bocs Tom, ari vagy, de inkább nem. De te átnézhetsz.
-Jól van, megbeszéltük. 6-ra megyek.
-Jójó.
Tom bement Larához, én meg indultam volna kocsihoz, amikor Bill szembe jött velem.
-Szia!
-Ne haragudj Bill, de dolgom van.
-Nem zavarlak, de a levél…ott maradt.
-Tudom…na Szia!
-Elolvastad igaz?-Bill elkapta a karom és magához húzott.
-Engedj el…és igen el, tudom, hogy van egy fiad.
-Sajnálom, én elakartam mondani.
-Bill engem nem érdekel. Tőlem lehet egy egész focicsapatnyi gyereked. Nem érdekel. Befejeztem és most engedj el, mert mennem kell.
Kikaptam magam Bill kezei alól és vágtatva a kocsihoz siettem. Gyorsan beültem és elhajtottam. A kocsiban megfogadtam, hogy igenis elfelejtem Billt. Tovább lépek, ahogy minden értelmes ember egy szakítás után. Délután elintéztem a bevásárlást. És 6-ra megérkezett Tom.
-Csak így egyedül?
-Nem, hoztam rágcsát meg piát.
-Igen Tom, pont ezt vártam.
Leültünk a kanapéra. Közben persze ki-be rohangáltam, hogy az üccsiket meg a kaját „feltálaljam”.
-És hogy vagy?-kérdeztem Tom.
-Jól…megy a suli, a munka…
-Tudod, hogy nem így értettem.
-Meg vagyok…nem akasztom fel magam amiért Billel külön mentünk, jó hiányzik meg szar, de akkor sem.
-És újra kezdenéd vele?
-Nem tudom…mostanában biztosan nem. Tudod kérte, hogy maradjunk barátok, de egyelőre ez nem megy nekem. Nem haragszom rá, csak nem akarok a közelében lenni. Kicsit sokkolt ez a gyerekes ügy.
-Billt is…hidd el…
-Jó, de akkor is…azért elmondhatta volna, hogy volt egy kapcsolata, vagy egy kalandja vagy mi a szarnak mondható. De semmi. És tudod, én úgy mentem el, hogy szerettük egymást, és bár megszakadt a kapcsolat, én hű maradtam hozzá. Ő meg nem…jó nem voltunk együtt, de hivatalosan szét sem mentünk, és ez szarul esik.
-Persze nem szép amit a tesóm tett. De…
-De hagyjuk…gondolom nem azért jöttél, hogy Billről beszélgessünk…amúgy veled meg Larával mizus?
-Mi lenne?? Haverok vagyunk…
-Jajj Tom nem kell tagadni…nehogy azt mondd, hogy nem jön be?!
-Jó, persze, Lara roppant csinos, kedves csaj. De akkor is. Egyelőre semmi nincs.
-Hát akkor nem faggatlak…-csend lett. Sem Tom, sem pedig én nem szólaltunk meg. Kissé kínosan éreztem magam, főleg, hogy Tom egyre közelebb jött hozzám. –Öhm, megyek és hozok még egy kis rágicsát. Mire visszamentem Tom épp pakolt össze.-Mit csinálsz?-kérdeztem döbbentem.
-Bocs Cami, de inkább megyek, még mielőtt valami hülyeséget csinálok. Szia!-adott egy puszit, majd elment.
-Mi? Tom mivan?
-Cami, hagyjuk…majd beszélünk.
Nem értettem, hogy mi ütött belé. Azt hittem esetleg a Larás dologgal megbántottam. Idegesített, mert az hittem, hogy jó este elé nézünk, de nem. Mindenesetre nyugtatgattam magam, hogy nem miattam megy el.
Reggel kezdődött minden unalmas hétköznap elölről. Szerencsére nem kellett bemennem az egyetemre, így egy újabb szabad nap várt rám. Kicsit takarítgattam a lakást, közben észrevettem a levelet. Úgy döntöttem, hogy még az nap felkeresem azt a csajt. Takarítás után fogtam magam és elmentem az adott címre. Hamburg külterületén volt ennek a nőnek a háza. Egy nagy, világos színű ház, hatalmas kerttel. Mély levegőt vettem, majd becsengettem.
-Helló!-köszönt egy 20 év körüli lány.
-Öhm Szia! Lisbeth?
-Igen! Segíthetek valamit?
-Camila Satilla vagyok, Bill volt barátnője. A levélből tudom a címed.
-Úristen! Gyere be!
Lisbeth bevezetett a házba. Bementünk a nappaliba. Megkínált minden finomsággal, de semmit nem fogadtam el.
-És miért jöttél el?
-Tudod, pár hónapja terhes lettem, de egy „baleset” következtében elvesztettem a babát. Billt és engem is nagyon megviselt. Azóta valami megromlott, majd Bill kapott egy levelet, aztán úgy döntöttünk, hogy vége. Én meg gondoltam meglátogatom Bill gyerekét.
-Sajnálom Camila. Mindez az én hibám. De tudod, nem azért írtam, hogy tönkre tegyek mindent, csak mert gondoltam Billnek joga van tudni, hogy van egy gyereke.
-Semmi gond, tényleg. Nem te tehetsz róla.
-Gyere velem ki, bemutatlak a fiamnak.
Lisbeth-tel tartottam. Kimentünk a kertbe, ahol az aprócska fiú bájosan játszogatott.
-Camila, ő a fiam Max.
A kisfiú kiköpött Bill. A szeme, a szája, az egész arca. Mikor megláttam azonnal elsírtam magam. Berohantam a házba, Lisbeth pedig nem értett semmit. Azonnal utánam szaladt.
-Baj van?-kérdezte megértően.
-Ne haragudj, csak a fiad, Max pont olyan mint Bill. És eszembe jutott, hogy az én babám is lehet, hogy ilyen lenne. Sajnálom.
-Semmi baj. Borzalmas lehet ezt az egészet átélni.
-Tudod, nem szeretnék erről beszélni, túl szeretném végre tenni magam ezen. Úgyhogy gratulálok, nagyon édes fiad van. Nekem most mennem kell. Esetleg ha kedved van, nyugodtan eljöhetnétek egyszer hozzám. Itt a cím.
Kifele menet még egyszer megpillantottam a kisfiút, és fájó szívvel, de rájöttem, hogy tovább kell lépnem végre és ennek a babának szüksége van az apjára…
Hát az előző rész, ahogy a véleményeket olvastam sikert aratott. Ez a rész annyira nem lett izgi, remélem, azért tetszeni fog. Várom továbbra is a kommenteket. pussz, Cami
