2 év múlva…
Larával épp a karácsonyfa díszítés közepette voltunk. Vagyis az hogy karácsonyfa díszités az túlzás, mert össze-vissza szenvedtünk vele. Ha feltettünk rá egy gömböt az folyton leesett és összetört. Szóval Debora elől próbáltuk dugdosni az összetört díszeket. Vagy 2 órán keresztül a fával voltunk elfoglalva. Közben anyáék csinálták a vacsorát. Jah igen, el is felejtettem mondani, hogy anyuékkal Laráéknál töltjük a karácsonyt. Tehát készülődtünk a szentestére. Én már nagyon izgatott voltam, hogy vajon mit kapok. Igazából nem vagyok ajándékfüggő, de hát ki ne várná a karácsonyt. Mivel mi végeztünk a fával, mindenki el volt vmivel foglalva, úgy döntöttünk Larával, hogy elmegyünk egy kicsit sétálni. Meg kell mondjam, hogy nem volt vmi kellemes kint az időjárás. Kb. 30 cm-es hó volt, még akkor is esett és -10 °C fok volt. Nagyon fel kellett öltözni. Larával kiéltük magunkat. Elkezdtünk hógolyózni mint két 3 éves és döltünk a röhögéstől. Hóangyalkát csináltunk és azt néztük, hogy kinek a szebb. Természetesen én nyertem. :D
-Öhmm…tudod most jut eszembe, hogy 3 napja itt vagytok és egyszer sem említetted meg Billt.
-Minek említsem meg?-kérdeztem gúnyosan.
-Nem értem, ennyire elhidegültetek egymástól?
-Figyelj Lara, két év telt el azóta, hogy hazamentem, mikor volt az a bizonyos nyár. Minden tökéletesnek tűnt. Beszéltünk msn-n, telefonált…ez volt úgy 2-3 hónapig aztán valami megszakadt. Ő nem keresett, nekem elterelődtek a gondolataim, és most itt vagyunk. Röpke két év múlt el.
-És azóta nem tudsz róla semmit?-kérdezte Lara.
-Már hogyne tudnék. Bezsebeltek vagy 12 díjat, koncertekről-koncertekre járnak, interjúkat adnak, fotózásokon vesznek részt. Sztárok lettek és már Bill túl nagy ahhoz, hogy egy ilyen lánnyal, amilyen én vagyok foglalkozzon. Ennyi.
-Miért te milyen vagy?
-Nem vagyok ismert, nincsenek botrányos kilengéseim, forgatás vagy koncertek helyett gimibe járok. Jaj Lara szted emlékszik még rám?! Nevetséges ez az egész…különben is én már túl tettem magam rajta.
-Ahha…persze…
-Most mi van, tényleg…és különben is mit véded? Hallom a hangodban, hogy véded. Miután én elmentem hányszor beszéltél Tommal? Hmm?
-Hát…nemtom…kb egyszer.
-Látod. Ennyi róluk. De szórakozni jöttem, nem pedig két ilyen…hagyjuk. Szóval ejtsük a témát.-Láttam Lara szemében, hogy fáj neki ez az egész és ezért védi őket. Mindegy…nem akartam erre gondolni, végre túl tettem magam rajta, nem akarom hogy újból fájjon. A séta után hazamentünk a szánkóért, mert drága bnőm mondta, hogy van a közelben egy jó hely, ahol lehet szánkózni. Mivel mi ketten minden hülyeségben benne vagyunk, úgy éreztem, hogy már csak ez hiányzott. Nem voltak sokan a dombnál, csak 6-7-en. Az elején kicsit féltem, nehogy felboruljak. Aztán egyre jobban belejöttem. Be kell valljam nagyon élveztem a dolgot. Az egyik csúszásnál túl gyorsan mentem. Vagyis nem tudom, de a másik oldalról is jött valaki. Először nem kapcsoltam, de aztán belegondoltam és rájöttem, hogy baromi nagyot fogunk ütközni. És jól gondoltam…a koccanás meg történt, mindketten repültünk egyet a hóba. A srác akivel ütköztem jobb helyzetben volt, azonnal odajött hozzám.
-Minden rendben?-kérdezte, közben én próbáltam felállni, ami nem igazán ment.
-Igen…jól vagyok, köszi!-válaszoltam kissé bizonytalanul.
-Gyere, hadd segítsek!-végre sikerült felállnom. Mikor ránéztem arra a srácra, azt hittem elájulok.
-Te?-kérdeztem.
-Úristen…én…észre sem vettem, hogy te vagy…
-Öhm…asszem megyek…-és akkor egy hatalmas görcsöt éreztem a gyomromban.
-Ahhh…-a hasamhoz kaptam. Szinte görnyedve a földre estem. Lara vágtázva odaszaladt hozzám.
-Te mit keresel itt? Nézd meg mit csináltál!-emelte fel a hangját Lara.
-Mi a baja?
-Szted? Nem emlékszel?... A baleset…pont két éve…még vannak nyomai, és sztem ezek örökre meg maradnak. Látod Bill…újra felbukkansz és csak fájdalmat okozol. Menj el!
-Hadd segítsek!
-Nem kell segíteni…jól vagyok.-szóltam közbe. –Lara menjünk haza. A hó is nagyon esik, anyáék biztosan aggódnak.
-Rendben!-válaszolta.
El kezdtünk ballagni haza fele. Még csak pár lépést tettünk, amikor Bill elkapta a karom.
-Kérlek, hadd vigyelek haza titetek. Cami rosszul vagy…nem kéne így gyalogolnotok.
-Mondd Bill, te nem fogod fel, ha valaki nemet mond neked? Nem kell, hogy segíts!!! Egyedül is haza tudunk menni. Ha eddig nem számítottam, akkor most se foglalkozz velem. Páá! Újból neki indultunk. Bill pár percig mozdulatlanul állt mögöttünk, majd eltűnt a szakadó hóesésben.
Otthon Anyáék leszúrtak minket, amiért ilyen sokáig maradtunk el, közben meg végig aggódtak értünk. Persze…gondoltam hogy valami rossz lesz ebben a pár napban. Picit lefeküdtem pihenni… 3 óra múlva neki láttunk vacsorázni. Közben karácsonyi dalokat hallgattunk. Megbeszéltük, hogy csak 9 körül ajándékozzuk egymást, szóval Lara és én felmentünk az emeletre.
-Jobban vagy?-kérdezte tőlem.
-Igen…de annyira bele hasított. Mondta az orvos, hogy ez örökös lesz, szóval, mindig marad nyoma a „balesetnek”, de nem gondoltam volna hogy ennyire.
-Cami, később úgyis jobb lesz. De még csak két év telt el…és ne felejtsd el, hogy mennyire komoly volt…
Közben anya nyitott ránk…
-Cami, téged keresnek.
-Engem? Ki az?
Bill jelent meg az ajtóban. Lara hirtelen rám nézett. Anya mutatott neki, hogy menjen vele és hagyjanak minket kettesben. Olyan mérges voltam rájuk…
-Mit akarsz?-kérdeztem gorombán.
-Nagyon aggódtam érted…tudni szerettem volna, hogy jól vagy, csak ezért jöttem.
-Jól vagyok, köszi. Mostmár mehetsz is…
-Tudom, hogy haragszol rám…és teljesen megértelek, de azért te is próbálj meg engem megérteni. Minden olyan gyorsan történt velem…sajnálom.
-Ne haragudj, de nem tudlak megérteni…ha annyira szerettél volna, akkor igenis lett volna rám időd. És most menj el, mert nem akarok veled beszélni.
-Rendben! Elmegyek…de csak egy feltétellel. Mondd a szemembe határozottan, hogy nem szeretsz! Halljam!
-Nem szeretlek…
-Mondom a szemembe. Ne pedig a padlót nézd.
-Nem szeretlek!-mondtam a szemébe.
-Hazudsz!-jelentette ki büszkén.
-Tessék?-köpni-nyelni nem tudtam a kijelentésétől.
-Látom a szemedben, hogy hazudsz…és még ha igazat is mondanál, akkor hadd kérdezzek vmit.
-Kérdezz!
-Ha télleg nem szeretsz, úgy ahogy mondod…akkor miért hordod még mindig a nyakláncot, amit még tőlem kaptál?
A kérdésre nem tudtam felelni, ő csak nézett rám kiváncsi szemekkel és várta a választ…
Újabb rész...remélem tetszik! Várom a kommenteket! pussz
